21. fejezet - Tények

Sziasztok!

Íme a következő fejezet. Jó olvasást hozzá!

Várom a komikat!:):)

Két fiú között táncolni, akik mindketten úgy simultak hozzám, hogy azt egyáltalán nem lehetett félreérteni… Nos… Hát… Hihetetlen élmény volt. Én, aki világ életemben csendes és visszafogott, szófogadó lány voltam, most mintha teljesen kivetkőztem volna magamból. Persze mindez csak a látszat volt, része a színjátéknak, amire szükség volt, hogy végre kiugrasszam azt a bizonyos nyuszit a bokorból. Kockázatos kis játékot űztem, és tartottam is valamilyen szinten a következményektől, de közel sem annyira, hogy meggondoljam magam.

Az sokkal jobban aggasztott, hogy Qhuinn idegei nem fogják hosszútávon bírni a kiképzést. El sem tudtam elképzelni, hogy milyen lehetett számára az a látvány, hogy a szerelme egy másik fiú karjaiban van, másvalakit ölel magához. De szerencsénkre, nem tett semmit, amivel megállított volna. Persze nem voltak illúzióim. Pontosan tudtam, hogy amint hazaérünk, kíméletlenül ki fog faggatni mindarról, amit teszek. Máris féltem attól a beszélgetéstől…

Néhány perc elteltével, mikor úgy láttam, hogy aznapra eléggé kockára tettem az életemet, kibontakoztam a fiúk öleléséből, de azért előtte még egy puszit nyomtam John arcára, csak hogy teljes legyen a hatás. Értetlenül nézett rám továbbra is.

- Köszönöm – mondtam neki, majd Qhuinnhez fordultam. – Szeretnék kimenni a mosdóba.

Látványosan összeszorította a fogait, amitől az állán lévő izmok megfeszültek, de bólintott, majd megfogta a kezemet és elindultunk a tömegen keresztül, mely szétnyílt előttünk, utat engedve az én két lábon járó félistenemnek.

Mikor megérkeztünk a célunkhoz, Qhuinn kicsit megszorította a karomat.

- Mi volt ez az egész? – kérdezte, de csak a fejemet ráztam.

- Majd otthon – mondtam. – Ígérem, megmagyarázom! – tettem hozzá, mert úgy tűnt, addig nem enged el.

Vonakodva ugyan, de bólintott, majd mikor beléptem az egyik privát mosdó ajtaján, hátamat nekidöntöttem a sima fának, becsuktam a szemem és mély levegőt vettem. Nem akartam ott lenni, nem akartam látni azt a helyet, ahol Qhuinn számtalan lánnyal együtt volt – valószínűleg abban a helyiségben is, ahol éppen álltam.

- A francba! – fújtattam, majd kényszerítettem magam, hogy lenyugodjak, és a feladatra koncentráljak.

Lassan felnéztem, de próbáltam nem a tudatomba vésni a szemem elé táruló látványt. Sajnos nem sikerült. Sőt! Mintha még látni is véltem volna Qhuinnt, amint épp a pulton dönget valami cafkát…

- A francba! – ismételtem meg. Idegesen toporogtam pár pillanatig, majd elszántam magam a cselekvésre.

- Xhex! – mondtam félhangosan, és reménykedtem benne, hogy meghallja, vagy megérzi, vagy mit tudom én hogyan, de megjelenik.

Nem kellett sokat várnom. Egy fél pillanattal később, már meg is hallottam a hátam mögül a dühös légvételeket, melytől kirázott a hideg, de megacéloztam magam és felé fordultam.

És a vér is meghűlt az ereimben a látványtól.

O*o*o*O

Xhex egész látómezeje pirosban volt, ami annyit jelentett, hogy manipulátor ösztönei tombolni készültek. Orrába befurakodott az emberlány félelmének szaga, de ez egyáltalán nem lepte meg. Nem kellett ahhoz tükör, hogy tudja, miért bámul rá olyan kerek szemekkel. Íriszei vörösek voltak, ökölbe szorította a kezét és kivillantotta szemfogait. Egyértelmű jele volt a dühnek.

És de még milyen dühös volt! Valósággal szerette volna darabokra szaggatni a lányt, amiért hozzáért Johnhoz, amiért úgy kellette magát előtte, mint egy útszéli ribanc. Csakhogy ennek az egésznek semmi értelme sem volt. Hiszen ki volt számára a fiú? Senki!

- Én… Ööö… - nyögte a lány remegő szájjal, alig hallhatóan.

- Mit akarsz tőlem? – vicsorgott rá Xhex.

- Beszélgetni – jött a halk, de már határozottabb válasz.

- Mégis mi a fenéről?

- Johnról.

Xhex felmordult és egy lépéssel közelebb ment hozzá, de legnagyobb meglepetésére, a lány nem hátrált el tőle. Félelemmel ugyan, de állta a tekintetét és folytatta.

- Tudod, hogy ki vagyok? – kérdezte.

Persze, hogy tudta. Rehv mindent elmondott neki és a fiúknak – Treznek és iAmnek - az emberi lányról, akit az Őrző a testvériség gondjaira bízott, és aki valami furcsa, megmagyarázhatatlanul idegesítő módon mindent tudott a vámpírokról.

Nem válaszolt, de ezt Corie – még a nevére is emlékezett - igennek vette.

- Mivel tudod, hogy ki vagyok, azt is tudnod kell, hogy olvastam rólatok – mondta rendületlenül, ami csak még jobban idegesítette manipulátor oldalát. – Nem csak a testvériségről, de rólad is. – Xhex torkából oroszlánra hasonlító morgás tört fel. – Tudom, hogy szereted Johnt – mondta ki végül, amit akart.

Xhex még egy lépést tett felé, így már alig egy méter választotta el őket egymástól. Elképzelte, amint egy egyszerű mozdulattal letépi a lány fejét. A manipulátor élvezte volna a helyzetet, még úgy is, hogy utána az egész testvériséggel és magával az Őrzővel is szembe kellett volna néznie. De Istenem, teljesen megérte volna.

Mégsem tette meg.

Helyette a tenyerébe vájta rövidre vágott körmeit és hagyta, hogy a fájdalom szétáradjon benne. Ez volt ugyanis az egyetlen módszer arra, hogy lenyugtassa magát. Ezt jól mutatták a combjain lévő fémbilincsek is, melyeknek tüskéi mélyen a bőrébe és az izmaiba fúródtak. De csak ezzel tudta kordában tartani magát és a benne tomboló indulatokat.

- Nem tudsz te rólam semmit! – szűrte a fogai között, majd lendületesen hátat fordított neki és elindult az ajtó felé.

- Várj! – szólt utána a lány, mire kelletlenül ugyan, de megállt. – Nézd, sajnálom – mondta. – Tudom, hogy nem volt a legjobb bemutatkozás, amit Johnnal csináltunk, de csak azért volt, hogy féltékennyé tegyelek. Tudom, hogy az voltál. Láttam rajtad.

- Fogd vissza magad! – csattant fel Xhex, és metsző tekintetét ismét a lányra fordította. – Ezt egyébként sem veled fogom megbeszélni.

- Miért? – kérdezte Corie hevesen, olyan most már minden mindegy stílusban. – Mással sem beszéled meg. Még Rehvnek sem vagy képes megnyílni.

- Fogd be! – szólt rá, de a lány hajthatatlan volt.

- Nézz szembe a tényekkel – mondta határozottan. – Csak azért nem vagy együtt Johnnal, mert félsz. Félsz tőle, hogy fájdalmat okoz. Pedig szeret téged.

Xhex most már egyenesen remegett az elfojtott indulatoktól.

- Nem tudom, miről beszélsz.

- Nagyon is tudod – vágta rá a lány. – Szeretitek egymást, de azért, mert még talán magadnak sem mered bevallani, mind a ketten szenvedtek. Szerinted John jókedvéből csajozik annyit? Szerinted azért iszik, mert arra vágyik? Téged akar, még akkor is, ha elutasítod, és ezzel fájdalmat okozol neki!

Xhex egy tizedmásodpercnyi időre kiesett a hideg, távolságtartó szerepéből, amit az évek folyamán olyan jól elsajátított, majd manipulátor képességeivel behatolt a lány agyába és döbbenten vette tudomásul, hogy igazat mond. Valóban komolyan gondolta minden egyes szavát, amit a fejéhez vágott, de ezt Xhex sosem ismerte volna el.

Helyette önmagát hozta.

- Mint mondtam, nem tudsz rólam semmit! – jelentette ki, majd minden önuralmát összeszedve, láthatatlanná vált és visszatért a klubba.

De a mérge még sokáig nem múlt el. Egyszerűen nem is értette, mit akart ezzel elérni az a lány. Nem ismerte őt, nem tudhatta mi minden történt vele az életben és bár azt el kellett ismernie, hogy rátapintott néhány lényeges dologra, de bassza meg, attól még nem volt joga beleavatkozni az életébe!

Csakhogy még soha életében nem beszélt így vele senki. Már persze a fiúkon kívül. Mindenki megtartotta tőle a három lépés távolságot, aki jót akart magának. Erre megjelent itt egy ember és úgy az arcába mondta a véleményét, hogy még a szava is majdnem elállt. De persze csak majdnem.

Hangulatán pedig egy cseppet sem segített, hogy tekintete azonnal Johnra villant, amint belépett a klub azon részébe, ahol mindig ültek. Mint mindig, a fiú ezúttal is észrevette, hogy a közelében van és tekintetük találkozott. Mit találkozott? Azonnal egymásba kapcsolódott, hogy a fene egye meg!

Nem akarta beismerni, hogy annak a nyavalyás kis embernek igaza volt. Nem akarta, hogy igaza legyen. Csakhogy… Igaza volt! Méghozzá mindenben. Félt, eltaszította magától Johnt, pedig szerette. De mi mást tehetett volna? Nem tudta, hogy kell működnie egy kapcsolatnak! Azt sem tudta képes lenne-e még egyszer közel engedni magához valakit.

A múlt, mint valami fekete lepel, ott kullogott a háta mögött és nem tudott megszabadulni tőle. Szeretett egy férfit, sok-sok évvel korábban, de az elárulta, mikor megtudta, hogy félig manipulátor. Nem lepődött meg rajta, mindenki más is ezt tette volna a vámpírok közül, de attól még fájt. Pokolian fájt!

De volt egy nagy különbség Murhder és John Matthew között: John már tudta, hogy Xhex micsoda, mégis akarta!

O*o*o*O

Mikor egyedül maradtam a mosdóban és tudatosodott bennem, hogy egy igazi bérgyilkossal beszéltem – méghozzá nem túl finoman -, megroggyant a térdem.

- Nekem teljesen elment az eszem – suttogtam a falon lógó tükörképemnek. – Egyszerűen nem vagyok normális.

Pedig pont ez volt a tervem. Azért akartam a Vasálarcba menni, mert tudtam, hogy Xhex ott dolgozik. Azért táncoltam Johnnal és csináltam úgy, mint aki ki akar vele kezdeni, mert tudtam, hogy Xhex ugrani fog a témára. És igazam is lett. Majd’ szétvetette a féltékenység, bár ez könnyen a halálomhoz vezethetett volna. De meg kellett tennem! Egyszerűen nem volt más választásom és kész!

Mielőtt még visszamentem volna Qhuinnhez, le kellett nyugtatnom magam. A szívem ugyanis olyan gyorsan vert, hogy azt hittem, menten kiugrik a helyéről és a homlokomon is izzadságcseppek fénylettek. Megnyitottam a csapot és megmostam az arcom, valamint a karjaimat is, hogy a hideg lehűtsön egy kicsit. Szerencsére hatott. Nem volt még ugyan tökéletes, de sokkal jobban éreztem magam. Majd pár perc elteltével, mikor már biztos voltam benne, hogy még a szuper vámpír érzékelőivel sem veszi észre, milyen zaklatott voltam, kimentem hozzá.

Idegesen nézett rám, míg én rámosolyogtam, hogy oldjam a helyzetet.

- Mi tartott ennyi ideig? – kérdezte.

Basszus! – nyögtem fel gondolatban. Arra ugyanis egyáltalán nem gondoltam, hogy a beszélgetésünk bőven túlnyúlt az átlagos pisilési időn.

Mivel fogalmam sem volt, mit válaszoljak, végül a jól bevált női taktikához folyamodtam.

- Ilyet nem illik kérdezni egy lánytól – mondtam, aztán nem várva választ, elindultam az asztalunk felé.

Qhuinn végig a nyomomban volt, egy pillanatra sem tévesztett szem elől, aztán mikor visszaértünk a fiúkhoz, egy hajtásra megittam a maradék kólámat, majd ártatlan szemekkel rájuk néztem.

- Szeretnétek még maradni vagy menjünk? – kérdeztem.

Azt hittem, bulizni akarsz – mutogatta John meglepetten és mitagadás, elég furcsa volt, hogy alig egy óra elteltével már menni is akarok, de ha őszinte akarok lenni magammal, nem tetszett a klub. Nem volt az én stílusom, és ha nem akartam volna annyira Kupidót játszani, hát eszem ágában sem lett volna odamenni.

- Mára azt hiszem elég volt – vágtam rá jó hangosan, hogy megértsék. – De ha ti szeretnétek maradni, akkor…

- Nem – ráztam meg a fejét Blay és már állt is fel az asztal mellől, akárcsak John.

- Rendben, akkor menjünk – mondta Qhuinn, majd miután kifizette az italokat, elindultunk a hátsó ajtó felé.

De nem jutottunk el odáig.

Egy hihetetlenül részeg fickó, aki annyit ivott, hogy szerintem még a saját nevét sem tudta volna megmondani, pont engem vett célba. Nem vette észre – vagy csak nem érdekelte -, hogy három testőröm ezúttal is körülvett - John és Blay előttem mentek, Qhuinn pedig a hátam mögött – és elkapta a derekamat.

- Szia, Cicamica! – vigyorgott rám és alkoholtól bűzlő leheletét egyenesen az arcomba fújta. A gyomrom felkavarodott és nem csak a szagtól, hanem a kezétől is, ami megmarkolta a fenekemet, de amilyen gyorsan elkapott, olyan gyorsan el is került a közelemből.

Kellett néhány pillanat, hogy felfogjam, mi is történik körülöttem. John szorosan mellettem volt, karja összeért az enyémmel és olyan éberen kémlelt körbe, mintha mindenkiben ellenséget látna, míg tőlünk pár méterre Qhuinn a falhoz szegezve tartotta a fogdosódót, és bár a gyenge fényviszonyokban alig láttam, de egy tőrt nyomott a torkához.

- Ne! – kiáltottam fel, és már oda is siettem hozzájuk, mielőtt még a helyszínen kinyírta volna a férfit. – Ne bántsd! – szóltam rá, és a karjára tettem a kezem, de nem használt.

A fickó nem fogta fel, mekkora veszélyben van, egyenesen Qhuinn arcába nevetett, mire kedvesem még dühösebb lett és ha Blay nem fogta volna azt a kezét, amiben a tőr volt, már nem lett volna feje.

- Hé, haver, nyugi! – próbálkozott Blay is, de ő sem ért el többet, mint én.

Mielőtt még újra belekezdhettem volna a nyugtatgatásba, mások is megjelentek körülöttünk: a klub biztonsági szolgálata, Xhex-szel az élen.

- Bízd ezt ránk! – szólt Qhuinnre, mire kedvesem felé fordította a fejét. Xhex összehúzta a szemét, majd bólintott, mintha némán kommunikálnának. – Ne aggódj, majd én gondoskodom róla.

Azt tudtam, hogy a vámpírok néha belelátnak mások fejébe – főleg, ha még manipulátor vér is csörgedezett az ereikben -, de azt nem tudtam, hogy mit üzenhetett Qhuinn. Majd csak még jobban meglepődtem, mikor végül elengedte a férfit és átadta a hatalmas termetű kidobóknak.

- Menjünk! – mondta, majd megfogta a kezem és elindult kifelé. Másik kezében továbbra is ott volt az éles fegyver és biztos voltam benne, hogy használni is fogja, ha újabb incidens történik.

A fülrepesztő hangzavar után, ami odabent volt – ugyan kihallatszott a benti lárma -, zavaró csend telepedett közénk, mikor kiértünk az épületből. A kocsiban lévő felállás ezúttal is ugyanaz volt, mint jövet közben. Qhuinn magához húzott hátul és átölelt.

- Nem esett bajod? – kérdezte, mire megráztam a fejem.

- Nem.

- Az a nyomorult… - morogta alig hallhatóan.

- Ugyan, nem történt semmi – próbáltam meg nyugtatni. – Részeg volt.

- Az még nem jogosítja fel arra, hogy hozzád érjen! – vágta rá, és szemei olyan indulatosan csillogtak, hogy egy hajszálnyi kételyem sem támadt: Qhuinn képes lett volna megölni bárkit, aki bántani akar.

Nem kellett volna, de mégis tetszett. Jó érzés volt a tudat, hogy biztonságban vagyok, hogy nem eshet bajom, mert olyasvalaki vigyáz rám, mint Qhuinn, aki erős volt, bátor, egy igazi harcos.

- Szeretlek – suttogtam, majd odahajoltam hozzá és megcsókoltam. Vágytam kívánatos ajkaira és kemény nyelvére, ami azonnal simogatni kezdte az enyémet, ahogy elmélyítette a csókunkat. Már alig vártam, hogy végre kettesben legyünk…

Ám arra még várnom kellett. Amint hazaértünk, a fiúk azonnal a biliárdszobába mentek, hogy megigyanak egy pohár whiskyt. Qhuinn inkább a tequilára szavazott. Mint megtudtam, az volt a kedvenc itala. Abból is a legkiválóbb minőségű, a Herradura. Nem voltam oda az erős alkoholért, így inkább meg se kóstoltam. Egyébként is volt valami, ami elvonta róla a figyelmemet. Méghozzá John.

Mi volt ez az egész ma este? – kérdezte a jelbeszédet használva, mire megrántottam a vállam. Eszem ágában sem volt elmondani neki az igazat.

- Csak szórakozni akartam egy kicsit – mondtam neki. – Tudod, szülinapom van.

Ennyi? – ütötte tovább a vasat a fiú, majd felhajtotta a poharában lévő italt.

- Aha – bólintottam. – Bocs, ha túl rámenős voltam – tettem azért hozzá, mielőtt még végképp arra a következtetésre jutott volna, hogy nem vagyok százas, vagy ami még rosszabb, átköltöztem ribancfalvára és feltett szándékom leteperni őt is.

Nem gond.

Épp javasolni akartam Qhuinn-nek, hogy menjünk fel a szobánkba, ugyanis ígért nekem valamit mielőtt elindultunk a klubba, de kedvesem épp akkor intett a fejével Blaynek és Johnnak, hogy hagyjanak minket magunkra, majd miközben barátai felálltak és az ajtó felé indultak, öntött magának még egy pohár tequilát.

- Mi volt ma éjjel? – kérdezte, mikor kettesben maradtunk.

Nem akaródzott a szemébe nézni, ezért a biliárdasztalhoz léptem és rendezgetni kezdtem a golyókat.

- Fel kellett hívnom valahogyan Xhex figyelmét, és ez volt a legegyszerűbb módja – mondtam ki végül.

- Tessék?! – kérdezett vissza élesen, ahogy az várható is volt. – Xhex miatt csináltad az egészet?

- Igen – mondtam és szembefordultam vele. – Beszélnem kellett vele arról, ami…

- Beszélni? – szólt közbe ingerülten, majd lecsapta a poharát a bárpultra és odajött hozzám. Közvetlenül előttem állt és olyan szigorúan nézett rám, mint még soha azelőtt. – Féltékennyé tetted Xhext, aztán pedig beszéltél vele? – kérdezte.

- Igen – válaszoltam.

- Teljesen megőrültél? – csattant fel. – Xhex bérgyilkos és félig manipulátor. Meg is ölhetett volna!

- Nagyon is jól tudom, hogy mi ő – mondtam higgadtan. – Egy rémült nő, aki fél bevallani magának is, hogy szerelmes.

- Xhex, mint rémült nő? – nevetett fel, de hangjában nyoma sem volt a vidámságnak. – Neked fogalmad sincs, hogy miről beszélsz!

- Inkább neked nincs! – vágtam rá, és most már bennem is kezdett felmenni a pumpa. – Ne felejtsd el, hogy háttérinfóim vannak. Olyanokat tudok, amiket ti nem, és ha egyszer azt mondom, Xhex megijedt attól, amit John iránt érez, akkor azt hidd el, mert valóban úgy van. – Csendben hallgatta kifakadásomat, így hát folytattam. – Muszáj volt beszélnem vele és ráébresztenem minderre. Vagy te talán nem akarod, hogy John boldog legyen?

- Dehogynem! – vágta rá habozás nélkül.

- Na, látod. Én is ezt szeretném, mert törődök vele és rossz azt nézni, hogy szenved. Xhex nemkülönben. Ezek ketten épp a pokolban vannak, és ha nem segítünk nekik, talán ott is maradnak.

Egy percig némán emésztgette az elhangzottakat, majd megadóan felsóhajtott.

- Rendben – mondta. – De az még nem azt jelenti, hogy neked kell kockára tenned az életedet miattuk. És egyáltalán miért nem avattál be korábban mindebbe?

- Mit gondolsz? – húztam el a számat. – Mert nem mentél volna bele.

- Persze, hogy nem!

- Erről beszéltem – mondtam, majd nekidőltem a hátam mögött lévő asztalnak és felemelve a fejem, továbbra is álltam Qhuinn különböző színű tekintetét.

- Soha többé ne csinálj ilyet! – mondta hirtelen. Hangja megremegett az erős érzelmektől, amiket átélt, méghozzá miattam. Először féltékennyé tettem, aztán halálra rémítettem azzal, hogy szinte tálcán felkínáltam magam egy gyilkológépnek. Nagyszerű, Corie, csak így tovább. A végén tényleg kikészítheted!

- Megígérem! – fogadkoztam, mert egyáltalán nem tetszett mindaz, ahová egy este alatt eljutottunk. Sosem akartam Qhuinnt bántani, és ha választanom kellett közte és a többiek boldogsága között, hát egyértelműen őt választottam. Mindig őt választottam volna!

- Szavadon foglak! – vágta rá, mire elmosolyodtam és a nyaka köré fontam a karom.

- Rendben – válaszoltam, majd lágyan a szájára simítottam az ajkaimat.

Meg sem lepődtem rajta, mikor Qhuinn széles tenyerei megfogták a fenekem és megemeltek, hogy feltegyen az asztalra. Szétnyitottam a combjaimat, hogy elférjen közöttük, aminek következtében a szoknyám még feljebb csúszott. Már alig takart valamit a combomból. De nem érdekelt. Csak arra tudtam gondolni, hogy azok az isteni kezek siklanak a testemen, hogy becézgetnek és simogatnak mindenhol.

Nem tiltakoztam akkor sem, amikor Qhuinn hátradöntött az asztalra. Nem szakította meg nyelveink finom játékát közben, jött velem ő is, így mellkasunk továbbra is összesimult. Belesóhajtottam a csókba, mikor egyik keze a csupasz combomra csúszott és érzéki cirógatásba kezdett.

- Öhm… - köszörülte meg valaki a torkát, mire ijedtünkben felpattantunk. Még mindig az asztalon ültem, de Qhuinn takart valamennyit a testemből, így Tohr nem láthatott túl sokat belőlem, miközben az ajtóban állt és félrefordította a tekintetét. – Ezt talán a szobátokban kellene folytatni, ugyanis a többiek hamarosan jönnek az utolsó étkezésre – mondta, mire éreztem, hogy az arcom pipacsvörösre színeződik.

Qhuinn vállához hajoltam, hogy elrejtőzzek a világ elől. Rettenetesen zavarban voltam, míg velem ellentétben Qhuinn egész jól viselte, hogy majdnem szeretkezés közben kaptak minket rajta. De hát ezen nem kellett volna meglepődnöm, hiszen nem ez volt az első alkalom, hogy látták szexelni.

Csakhogy erre továbbra sem voltam hajlandó gondolni! Főleg nem a mai este után!