Szeretném felhívni minden idetévedő figyelmét, hogy a történet 18-as besorolás alatt áll, mind az erotika, mind a trágár kifejezések miatt.
Aki ismeri a testvériség világát, az nagyon jól tudja mindezt!:P

Ez ne szegje kedvét senkinek, olvassatok és komizzatok.:P Köszi!:)

2013. március 15., péntek

Visszatérés 6. fejezet - Vágyak s remények



Sziasztok!
Íme a következő fejezet, amelyre azt hiszem mindenki, aki szereti Corie-t és Qhuinnt, már nagyon várt. :)
Jó olvasást hozzá és várom a komikat. :)

Azt hiszem, soha életemben nem voltam még olyan ideges, mint másnap éjjel. A hálószobai tükör előtt álltam és az utolsó simításokat végeztem a hajamon. Nem terveztem vele semmi különöset, csak lágy hullámokat varázsoltam bele, hogy álljon valahogy. Bár mióta vámpír lettem, sokkal erősebbek és fényesebbek lettek a tincseim. Ez valami géncucc lehetett, ami a vámpírsággal járt. Ám ez aznap nem volt elegendő számomra. Tökéletes akartam lenni, gyönyörűbb, mint valaha, hiszen életem egyik legfontosabb eseménye előtt álltam.
Még mindig nehéz volt elhinnem, hogy tényleg ez történik velem. Főleg, hogy ennyire hirtelen. Szinte felkészülni sem volt időm, és máris itt álltam egy csodaszép fehér, esküvői ruhában, várva a pillanatot, amikor kimondhatom azt a bizonyos igent annak a férfinak, akit a világon a legjobban szeretek.
Lelki szemeim előtt megjelent az előző este képe. Mikor visszatértem Wrath-tól, Qhuinn bekötözött sebekkel és összevarrt szemöldökkel feküdt az ágyunkban, rám várva. Jane remek munkát végzett, a sérülések már gyógyulásnak is indultak és kedvesem is sokkal jobb színben volt. Éppen ezért nem is várt sokáig, hogy ismét feltegye a kérdést.
- Hozzám jössz feleségül?
Nem tagadom, ledöbbentem. Először azt hittem viccel, de most, hogy már másodszor kérte meg a kezem, szembe kellett néznem a ténnyel, miszerint valóban komolyan gondolja. És de még mennyire komolyan gondolta!
A szívem a torkomban dobogott, a szám teljesen kiszáradt, és nem tudtam mást mondani, mint hogy igen, igen és ezerszer is igen! Ő volt a fény az életemben, a férfi, akiért tűzbe mentem volna. És bár úgy éreztem, túl fiatal vagyok még a házassághoz, nem volt értelme halogatni. Életem minden pillanatát vele akartam megosztani, azt akartam, hogy az utolsó lélegzetünkig együtt legyünk, szerelemben, boldogságban. Őt akartam!
Miután túljutottam az első sokkon, miszerint igent mondtam a lénykérésre, ki kellett tűznünk az időpontot.
- Holnap, amint feljön a nap – vágta rá Qhuinn, miután megkérdeztem, mikor akar elvenni.
- Holnap? – döbbentem meg. Az annyira hamar volt, túlságosan is hamar. – Nem lehet ennyi idő alatt megszervezni egy esküvőt!
Próbáltam érvelni, rávilágítani az igazamra, de kedvesem hajthatatlan volt. Még azzal sem tudtam meggyőzni, hogy pihenésre van szüksége, hiszen már sokkal jobban érezte magát. Hála vámpírgénjeinek gyorsan gyógyult, és mindketten tisztában voltunk vele, hogy holnapra kutya baja sem lesz.
- A mi hagyományaink nem olyan bonyolultak, mint az embereké – magyarázta. – Mi nem csinálunk akkora felhajtást, és a szervezés sem igényel hónapokat.
Igen, én ezt tudtam, de akkor is rémisztő volt belegondolni, hogy huszonnégy órán belül feleség leszek. Nem is olyan rég még átlagos gimnazista voltam, átlagos élettel emberként, most pedig hirtelen vámpírhercegnő lettem számtalan felelősséggel a vállamon, és ehhez még hozzájön egy házasság is. Huh. Ember vagy vámpír legyen a talpán, aki ezt könnyedén tudja venni!
De akartam mindezt. A lelkem mélyén másra sem vágytam, minthogy teljesüljenek az álmaim, vágyaim, amik mind Qhuinnről szóltak.
Mely levegőt vettem és elégedetten néztem végig a tükörképemen. A csodaszép fehér ruha, amit az interneten választottam ki, és amiért Fritz ment el a nappali órákban, egyszerűen szemkápráztató volt. A mell alatti részen egészen a csípőig hímzett virágok díszítették, akárcsak a vékony pántot a vállán, míg a szoknya rész kissé gyűrött selyemből készült és lágyan omlott lefelé. Volt egy kis dekoltázsa is, ami szépen kiemelte a melleim vonalát, és amitől csak még szebbnek éreztem magam.
Amint megláttam a szalon honlapján, azonnal tudtam, hogy ez lesz a ruhám. Persze alaposan körülnéztem a választékot illetően, és bár rengeteg csodás darabot láttam, egyik sem fogott meg annyira, mint ez. És árban is ez volt az egyik legkedvezőbb.
Qhuinn persze nem örült neki, hogy az anyagiak foglalkoztatnak, de én semmiképpen sem akartam olyan sokat költeni, ami egész Caldwell éves adó bevételének felelne meg. Igazság szerint, még azt sem tudtam, miből fizessem ki.
- Jaj, Kicsim! – forgatta meg Qhuinn a szemét, mikor elmondtam neki aggodalmamat. – A király testvére vagy. A fél vagyona téged illet.
- Komolyan? – kérdeztem leesett állal. Addig a pillanatig eszembe sem jutott, hogy ez így lenne. Wrath igazán rendes volt és egyre inkább a testvéremnek éreztem, de a szívemben a testvér helyét még mindig a kisöcsém, Drew foglalta el, akinek hiánya fizikai fájdalmat okozott a mellkasomban.
- Komolyan – vágta rá kedvesem. – Azt mondta, megvárja, hogy erősebb legyél egy kicsit, és megszokd a vámpírlétet, aztán leültök megbeszélni a piszkos anyagiakat.
Még elképzelni is nehéz volt, hogy gazdag vagyok. Vagy legalábbis az leszek.
A ruhámat végül mégis Qhuinn fekete American Express kártyájával fizettem ki, mert bár tiltakoztam ellene, addig kardoskodott, hogy az ő pénze az enyém is, míg be nem adtam a derekamat.
De megérte. Imádtam a ruhát és alig vártam, hogy Qhuinn lásson benne. Arra ugyanis azért figyeltem, hogy még véletlenül se lássa meg se a laptopon, se a valóságban. Hiába, emberként nőttem fel, és a babonáimat nem tudtam pár nap alatt leküzdeni.
Halk kopogás hangzott fel az ajtón, mire hátranéztem. Beth volt az. Elegáns, hosszú, királykék ruha volt rajta, ami kiemelte szeme kékjét és csodás alakját.
- Kész vagy? – kérdezte mosolyogva.
- Igen, azt hiszem – bólintottam.
Beth továbbra is mosolygott, mikor a hátam mögé lépett, így az ő alakja is láthatóvá vált a tükörben. - Ideges vagy?
- Te nem voltál az? – dobtam vissza a labdát, miközben Beth a szoknyámat igazgatta.
- Dehogynem! – nevette el magát. – A gyomrom egy merő görcs volt, de ott volt mellettem Wellsie és megnyugtatott. – Hangjában éreztem a fájdalmat, amit barátnője elvesztése okozott, ezért gyorsan odaléptem hozzá és átöleltem.
- Köszönöm, hogy itt vagy velem – suttogtam a fülébe. Ő volt az, aki segített belebújni a ruhámba, megcsinálta a hajamat és a halvány sminket.
- Nagyon szívesen, drágám. – Végignézett rajtam és megcsóválta a fejét. – Egyszerűen gyönyörű vagy! Qhuinn el fog ájulni.
- Gondolod? – kérdeztem megerősítést várva.
- De még mennyire! – vágta rá, majd megérezve a bennem dúló érzelmi kavalkádot, hozzátette. – Ne aggódj, nem lesz semmi baj.
- Remélem – sóhajtottam fel.
- Nehéz lesz végignézned, de muszáj – mondta. – Szüksége van rá, hogy megtegye, talán jobban, mint bármelyik másik férfinak.
- Ezt meg hogy érted? – vontam össze a szemöldökömet.
- A múltja miatt – magyarázta Beth, miközben megfogta a kezemet. – Qhuinn szerintem sosem hitte el, hogy bármit is megérdemelne az életben, és ezzel is bizonyítani akar.
- De nincs szükség arra, hogy nekem bizonyítson – tiltakoztam azonnal.
- Tudom drágám, tudom. De elsősorban inkább magának akar bizonyítani.
Egy pillanatra elgondolkoztam az elhangzottakon. Qhuinn élete nem volt egy könnyű menet, azt tudtam. Ahogy azt is, hogy a családja elutasító és gusztustalan viselkedése miatt mindig kívülállónak, selejtesnek érezte magát. Igen, Beth-nek alighanem igaza volt abban, amit mondott. Qhuinn bizonyítani akart az egész világnak, főleg saját magának.
- Mehetünk? – zökkentett vissza a kérdés a valóságba, mire megráztam a fejem.
Mély lélegzetet vettem és bólintottam. – Igen. Menjünk.
Furcsa volt mezítláb végigsétálni a szobros folyosón, de ez is része volt a hagyománynak. Az előcsarnokban, mely most virágba borulva díszelgett, a ház összes lakója megjelent. Nem csak a testvérek és a feleik, de a hűségesek is. A ház úrnői, barátnőim mind csodás ruhakölteményekbe bújtak a tiszteletünkre, míg a testvérek egyforma fekete szaténinget és bő nadrágot viseltek, oldalukon drágakövekkel díszített tőrrel.
Egy virágokból készült boltív alatt pedig maga az Őrző állt, szélesen mosolyogva nézett rám és olyan melegség sugárzott a tekintetéből, hogy minden aggodalmam elszállt.
Kivéve, hogy Qhuinnt nem láttam sehol.
Mikor leértünk a lépcsőn, Beth Wrath elé vezetett.
- Sajnálom, hogy nem láthatlak, drága húgom, de biztos vagyok benne, hogy gyönyörű vagy.
- Köszönöm – mosolyodtam el.
- Készen állsz? – kérdezte.
- Igen – vágtam rá késlekedés nélkül.
- Gyere be, fiam! – szólt Qhuinn-nek.
Hátrapillantottam a vállam fölött, így épp láthattam, ahogy Qhuinn kilép az ebédlőből. Fantasztikusan nézett ki. Fekete köpenyt viselt, melyet fényes, fekete hímzés díszített és csak még jobban kiemelte sötét haját, mely olyan művészien kócos volt, mintha most lépett volna ki a fodrásztól. Alatta fekete nadrág volt rajta, és mint én, ő is mezítláb volt. Nyakában John címere csillogott, mint mindig, ám még az is eltompult felemás szemei mellett, melyek csak rám szegeződtek, mintha a megannyi ember, akik körülöttünk álltak, ott sem lettek volna.
Mikor odaért mellém, halkan odasúgta.
- Egyszerűen lélegzetelállítóan nézel ki.
Könny szökött a szemembe, de uralkodtam magamon és visszatartottam a feltörni készülő sírást.
- Szeretlek – súgtam vissza.
- Én is téged.
- Rendben van – szólt közbe az Őrző kuncogva. – Erre egy egész élet áll rendelkezésetekre, de most fontosabb dolgunk van. Forduljatok ide hozzám.
Azonnal engedelmeskedtünk a kérésének.
- Nagyon régóta várom már ezt a pillanatot. A faj, melyet én teremtettem, kihalóban van és egyetlen reményük bennetek van – mondta hol rám, hol Qhuinnre nézve. Már a nyelvemen volt, hogy rákérdezzek a konkrétumokra, de nem tettem. Nem akartam megsérteni az Őrzőt, főleg nem ebben a pillanatban. – Adjátok ide a kezeteket.
Mindketten felé nyújtottuk a kezünket, tenyérrel felfelé. Éreztem Qhuinn bőrének melegét, valamint egy másfajta hőt, amit még sohasem tapasztaltam. Nem volt égető, de a határát súrolta.
- Ó – mondta. - Ez a házasság nagyon jó. A remény ég a szívetekben, akárcsak a lelketekben.
Még mindig a kezünket fogva, hirtelen hozzám fordult.
- Leányom – szólított meg. – Ez a férfi azt szeretné, ha a parancsolód lehetne. Elfogadod őt, ha méltó rá?
- Igen. – Hangom határozottan csengett a néma csendben. – Elfogadom.
Az Őrző bólintott.
- Harcos, ez a nő hajlandó elfogadni téged. Bebizonyítod neki, hogy méltó vagy hozzá?
- Igen. – Qhuinn mély hangja visszhangzott az előcsarnokban
- Feláldozod magad érte?
- Igen.
- Megvéded azoktól, akik bántani akarják?
- Igen.
- Akkor hát itt az idő. – Az Őrző elengedte a kezünket és a testvériség tagjai felé intett a fejével.
- Szeretlek – mondta Qhuinn gyorsan és megcsókolt. Kapkodva visszacsókoltam, mert tudtam, mi következik és egyáltalán nem örültem neki, de nem volt más választásom. A szokás az szokás, túl kell élni valahogy.
Amint kibontakoztunk az ölelésből, Qhuinn hátralépett egyet és kioldotta a derekán a köpenyt, majd az odasiető Fritz kezébe adta. Felsőteste teljesen meztelen volt, mikor letérdelt a férfiak előtt és lehajtotta a fejét.
Ahogy az várható volt, barátnőim azonnal mellettem termettek és átöleltek, hogy tartsák bennem a lelket. Ezen mindannyian átestek már, hiszen nekik is volt esküvőjük és túl is élték. Én is túl fogom! – határoztam el magamban, de attól még ugyanolyan nehéz volt tétlenül végignéznem mindazt, ami következett.
Fritz ekkor betolt egy kis asztalt, amin egy sóval teli nagy kristály tál, egy kancsó víz és egy kis lakkozott fadoboz volt.
Itt az idő – gondoltam összeszorított fogakkal és megfeszítettem magam, hogy két lábon kibírjam.
Wrath odafordult Qhuinnhez, Vishous pedig szorosan mellette állt.
- Mi a neve a felednek? – kérdezte a bátyám.
- Cornelia – felelte Qhuinn határozottan és hangosan.
Wrath akkor előhúzta a tőrt az oldaláról és Qhuinn háta fölé hajolt. V jobb kezével megfogta Wrath kezét és segített neki kedvesem hátába karcolni a nevem kezdőbetűjét.
Qhuinn egy pisszenést sem adott ki. Ezzel fejezte ki felém és a jelenlévők felé a becsületét. Ezzel adta nekem a testét és a lelkét. Mostantól fogva mindene az enyém volt. Ez így működött a vámpíroknál, bármennyire is nehéz volt elfogadnom mindezt és végignéznem néma szenvedését.
A királyt Blay követte.
- Ami a neve a felednek? – kérdezte, és bár számítottam rá, hogy lesz némi fájdalom a hangjában az esküvőnk miatt, mégsem éreztem semmi ilyesmit. Blay szerette Qhuinnt, de volt annyira önfeláldozó, hogy barátja boldogságát a magáé elé helyezte, amiért mérhetetlenül tiszteltem.
- Cornelia – felelte újra Qhuinn.
Blay pedig belekarcolta kedvesem hátába a nevem következő betűjét.
Utána következett John, akinek Blay fordított, majd V, Butch, Z, Phury és végezetül Tohr. A nevem ugyanis nyolc betűből állt, ami azt jelentette, hogy nyolcszor kellett belevágni Qhuinn hátába, mely most már csupa vér volt, de ő még mindig nem adott ki egy hangot sem. Én annál inkább. Tudtam, hogy nem szabad tiltakoznom, hogy azzal megsérteném a becsületét és kellemetlen helyzetbe hoznám a férfiak előtt, de nagyon nehéz volt megállni szó nélkül. Kisebb sírás foszlányok még így is felszakadtak belőlem, mire barátnőim, akik mind mellettem álltak, azonnal reagáltak. Ki egy kedves, nyugtató szóval, ki egy kézszorítással, de mind támogattak.
És ha ők nincsenek, nem bírtam volna ki a végét, mikor is V beleöntötte a kancsó vizet a sóval teli tálba, majd a sós vizet Qhuinn hátára öntötte.
Megroggyant a térdem, mikor láttam, hogy a férjem izmai görcsösen összerándulnak a fájdalomtól és elképzelni sem tudtam, hogy mit érezhet. Csodáltam tűrőképességét, hiszen még akkor sem szisszent fel.
V lehajolt, és kivett a lakkozott fadobozból egy vizes fehér ruhát. Felitatta a sebet, aztán összehajtotta az anyagot, visszatette a dobozba és átadta Wrath-nak.
- Kelj fel, fiam! – mondta Wrath.
Qhuinn felegyenesedett, így már láthatóvá vált a háta felső részén félkörívben óangol betűkkel írt nevem.
Wrath felé nyújtotta a dobozt.
- Add ezt a felednek, erőd jelképeként, hogy mindig tudja, méltó vagy hozzá, és ezentúl a tested, szíved és lelked az övé.
Qhuinn akkor felém fordult. Aggodalmasan fürkésztem az arcát, hogy lássam, hogy van, de úgy tűnt, jól érzi magát. Szemei csillogtak a szerelemtől, járása egyenletes volt.
Mikor odaért hozzám, elém térdelt, lehajtotta a fejét, és átnyújtotta a dobozt.
- Elfogadsz engem? – kérdezte és lassan rám emelte a tekintetét. Ez volt a szertartás vége. Ha elfogadom, házasok vagyunk. Ha visszautasítom… Ez meg sem fordult a fejemben!
- Igen, elfogadlak – mondtam és remegő kézzel átvettem a ládikát.
Qhuinn felállt és körém fonta a karját, mire hevesen átöleltem, de vigyáztam, hogy még véletlenül se túl fönt érjek a hátához, ezáltal újabb fájdalmat okozva neki.
- Jól vagy? – kérdezte.
- Nem igazán – suttogtam vissza, miközben a testvériség tagjai kántálni kezdtek valamit az ősi nyelven, amit nem értettem, de sok időm nem is volt, hogy rájöjjek bármire is belőle, ugyanis Qhuinn azonnal a karjába kapott és elindult velem felfelé a lépcsőn.
- És mi lesz a vacsorával? – kiáltotta utánunk egy hang.
- Jaj, Rhage, hagyd már őket! – korholta le Mary, mire mély nevetés volt a válasz.
Való igaz, most a tiszteletünkre rendezett vacsorán kellett volna részt vennünk, ám úgy tűnt, Qhuinn-nek egészen más tervei vannak az este hátralévő részére.
O*o*o*O
Qhuinn-nek nehéz élete volt. A sors sosem bánt vele kesztyűs kézzel, de bármilyen nehézséget is gördített az útjába, legyőzte azt és csak erősebbé vált tőle. És most már értette az okát is, hogy miért történt mindez úgy, ahogy. Corie miatt. Ez a lány, ez a tökéletes, csodás tünemény volt az ő megmentője, a jövője, a szerelme és boldogsága.
Boldogan tűrte a fájdalmat, amit a tőrök okoztak, miközben a testvérek, valamint Blay és John belekarcolták az imádott lány nevét a hátába. Istenem, ezerszer is újra átélte volna a kínzó, égető érzést, mert ezzel örökké egymáshoz tartoznak majd.
És most, miközben felfelé tartott a közös hálószobájukba, karjában a lánnyal, várva a pillanatot, amikor végre szeretkezhet vele… ő volt a világ legboldogabb embere!
Amint becsukódott mögöttük az ajtó, azonnal az ágynál termett. Lefektette kedvesét, majd óvatosan melléfeküdt, hogy lassan csókolhassa ajkait.
- Annyira féltem – sóhajtott fel Corie két csók között.
- Nem kell aggódnod értem – mondtam Qhuinn és megsimogatta az arcát.
- Könnyű azt mondani – húzta el a száját. – De elképzelni sem tudod, milyen nehéz volt végignéznem mindezt. Soha többé nem akarom átélni!
- Nem is kell! – vágta rá Qhuinn hevesen, majd rájött, hogy tévedett. – Legalábbis, amíg nem lesznek gyerekeink.
- Akkor jó sokáig nem lesznek! – jelentette ki Corie, amivel megnevetette Qhiunnt. – El sem hiszem, hogy a feleséged lettem – folytatta és karjait kedvese nyaka köré fonta.
- Pedig az lettél – csókolta meg. – Most már az idők végezetéig az enyém vagy.
- Az sem tűnik elég hosszú időnek, ha rólad van szó – kontrázott rá Corie és ezúttal ő csókolta meg a fiút.
Kezdetben lassan és félénken csókolóztak, mint akik először fedezik fel egymás száját, ám egyre inkább intenzívvé vált a nyelvcsatájuk és Qhuinn már alig bírta visszafogni magát. Legszívesebben letépte volna Corie-ról a fehér ruháját és azonnal a magáévá tette volna, de ez mégiscsak a nászéjszakájuk volt.
Finoman kényeztette a lány vállát, amiről időközben lecsúsztatta a virágdíszes pántot, majd áttért a mellei vonalára és ott folytatta tudatpusztító hadjáratát, élvezve, hogy a fele mély sóhajokkal hálálja meg minden érintését.
Úgy tűnt, ezer év telt már el azóta, hogy utoljára együtt voltak. Még a lány átváltozása előtt, mikor visszatért hozzá. Azóta nem kerültek ilyen intim közelségbe egymással, mert Qhuinn időt akart hagyni, hogy megerősödjön és a bőre érzékenysége is elmúljon. Ám most, hogy itt volt a közelében, hogy bőréből áradt a vágy illata és látta rajta, mennyire kívánja, Qhuinn akkor sem tudott volna megállni, ha lángba borul körülöttük a ház.
Szerencsére semmi ilyesmi nem történt.
Alig érintve a testét, óvatosan kihámozta a ruhájából, és mikor már csak a fehérnemű maradt, elfedve legszebb részeit, elégedett morgás tört fel a torkából. A megjelölés illata már úgy betöltötte a szobát, hogy valószínűleg még a földszinten is érezhették, de ezzel egyikük sem törődött.
- Annyira hiányoztál! – sóhajtott fel Corie, miközben szélesre tárta a karjait, úgy hívta magához a fiút, hogy végre átölelhesse. Qhuinn persze azon nyomban teljesítette a kérését.
Egyik lábát átvetette a lány combján, míg karjával megtartotta fölötte a súlyát, nehogy agyonnyomja szegényt.
- Te is nekem – lehelte a szájába két csók között. – De most már nem engedlek el. Soha. Az enyém vagy.
- A tied vagyok – felelte Corie, s oldalra fordította a fejét, ezzel felkínálva a nyakát. Nem volt tudatában a mozdulat érzékiségének, ám Qhuinn annál inkább. Szemfogai azonnal megnyúltak és már alig várta a pillanatot, amikor belekóstolhat Corie vérébe. Ám azt kicsit későbbre tervezte…
Hirtelen ötlettől vezérelve felült és a lányt is felhúzta az ágyról, majd úgy igazította, hogy lábaival körbeölelje a csípőjét, így pont a legjobb helyen ért össze a testük. Érezte a forróságot a lány falatnyi bugyiján keresztül, de türtőztette állatias ösztöneit és nem sietett megszabadulni tőle. Helyette ráérősen simogatta a lány hátát és hagyta, hogy a két kis kéz azt tegyen vele, amit csak akar.
Corie azonban türelmetlenebb volt. Vigyázva a Qhuinn hátán lévő friss sebekre, addig ügyeskedett, míg ki nem szabadult a szoros ölelésből és azonnal a fekete nadrágra vetette magát, ami alá Qhuinn semmit sem vett fel.
- Így máris jobb – mondta komiszul Corie, miközben szemei buja csillogással itták Qhuinn meztelen testének látványát.
Ezt persze a fiú sem hagyhatta viszonzatlanul.
- Te kis boszorkány – vágta rá, és egy mozdulatába került, hogy a lányt fedő fehérnemű darabokban végezze. Az anyag szakadásának hangja olyan ajzószernek bizonyult, ami meglepte mindkettejüket, de a következő pillanatban már egymásba gabalyodva hevertek az ágyon és hevesen csókolóztak.
Hol voltak már akkor a korábbi elképzelések a lassú, érzéki szeretkezésről… Qhuinn még a saját nevét is elfelejtette, mikor a lányba hatolva megérezte a forrongó lávafolyamot és hallotta Corie élvezettel teli, mély sóhajtását, valamint meglátta felső ajka alól kilátszódó hosszú szemfogait.
De ennyivel nem elégedett meg. Oldalra fordította a fejét, felkínálva a vénáját, majd reszelős hangon megszólalt.
- Igyál belőlem.
Corie pedig megtette. Azonnal belemélyesztette a fogait és mohó kortyokban itta az életet adó nedűt.
- Istenem… - nyögött fel összerezzenve a harapástól, de a gyönyör, melyet Corie érzett ivás közben szinte azonnal átvette a helyét minden kellemetlenségnek és a mennyországba repítette a fiút. Miközben próbálta egyhelyben tartani magát, hogy a lány kényelmesen tudjon inni, egyre gyorsabban mozgatta a csípőjét, elhozva mindkettejük számára a gyönyörök tetőfokát.
Ám hiába az orgazmus, a szenvedély cseppet sem hagyott alább. Még mikor Corie befejezve megnyalta a sebét, hogy elállítsa a vérzést, ereiben akkor is tombolt a vágy.
Vigyázva, hogy ne csússzon ki, ismét az ölébe húzta a lányt, és most, hogy testük még akadály mentesebben simulhatott össze, hátrahajtotta a fejét és miközben ismét a lányba élvezett, olyan mély, erotikus hangot adott ki, hogy még a bútorok is beleremegtek.
- Qhuinn – zihálta Corie, folytatva testük ritmusát. – Qhuinn… Szeretlek… Igyál belőlem…
Ezek voltak a legcsodálatosabb szavak, amelyeket valaha hallott kedvesétől. Minden pillanatát élvezte, amit az ágyban töltöttek, minden szavát itta, bármiről is beszéltek, de ebben a percben, mikor szerelme oly’ nyíltan, bizalommal telve kínálta neki saját magát, egy csoda volt Qhuinn számára.
És akkor lecsapott.
Érezte, amint Corie teste megrándul a pillanatnyi fájdalomtól, ahogy azt is, amint nyomban ellazulnak az izmai és élvezettel nyögdécselve folytatja a csípője ringatását, ám amit a világon a legintenzívebben érzett, az a vére volt.
Tisztán, erősen, égetve vonult végig a testén, felpezsdítve minden porcikáját, és a múltba száműzve a tőrök okozta sajgást a háta felső részén. Addig azt hitte, Amalya kiválasztott vérénél nem létezik erőt adóbb, de tévedett. Corie maga volt az élet, a szépség és a remény.
Qhuinn pedig nem győzött hálálkodni az Őrzőnek, amiért nekiadta ezt a kivételes lányt.

/Corie ruhája. :)/


9 megjegyzés:

  1. Szia!
    Jaj de jó én vagyok az első!!! IMÁDTAM minden egyes mondatát a fejezetnek, nagyon tetszett. Szívem szerint már olvasnám is a folytatást.
    Csak így tovább.
    Puszi

    VálaszTörlés
  2. Szia Zoe!!!
    Egyszerűen IMÁDTAM!!!!Fantasztikus rész!Annyira örülök,hogy összeházasodtak.A ruha gyönyörű!!!
    Nagyon várom a következőt!!!
    Puszi Rena

    VálaszTörlés
  3. Szia :)
    Nagyon jó lett ez a fejezet! Nem is,inkább szuper lett! :) Nagyon szép Corie esküvői ruhája,és most kedveltem igazán az Őrzőt! :) Corie és Qhuinn a kedvenc szereplőim :) A többieket is kedvelem,nemcsak ebben a történetben hanem a könyvekben is :) Remélem lesznek kis Coriek meg kis Qhuinnek :D Örülök,hogy összeházasodtak,el is képzeltem :D Nagyon jó párosítás :) Sok sikert a következő részhez! Már nagyon várom! :)

    Nikcsi

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Erre nincsenek szavak.
    Imádtam!
    Ezt a részt vártam már az elejétől.
    Siess a következővel!
    By: Angel

    VálaszTörlés
  5. Szia Zoe!Annyira imádtam!*-* Szeuperek voltak az eddigi fejezetek is!Örülök,hogy Corie vámpír lett és Wrath hugicája :-) Annak meg még inkább,hogy Qhuinn fele! :-) Az Özőt is szeretem!Végre megmutatta,hogy tud ő gyengéd és szeretet teljes is lenni! :-) Naaaagyon várom a kövi részt!
    Puszi <3
    Alexa

    VálaszTörlés
  6. Szia csajszi :)
    Bocsi,hogy olyan keveset írok komit,de nem sok időm van itthon sajnos :(
    Nagyon tetszett a feji és imádtam minden részletét.
    Nagyon jól leírtad az egészet és már most alig várom a kövit :)
    Gondolom nemsokára lesz úgyis min izgulnunk,ezért még kiélvezem ezeket a szép részeket :D :P
    Blayt még mindig sajnálom...remélem minél hamarabb alakul az ő élete is ;)
    Kíváncsi vok mire akart kilyukadni az Örző, lehet abban bízik hogy gyerekek születnek majd vagy nem is tudom pontosan :D
    Remélem ez is hamar kiderül majd ;)

    Vigyázz magadra és jó 7végét :)
    Puszi.
    A

    VálaszTörlés
  7. Szia Zoe!!!
    Erre vártam a történet elejétől fogva. :)
    Egyszerűen imádtam a fejezetedet.
    Már nagyon várom a kövi fejezetedet.
    Puszi Fancsó

    VálaszTörlés
  8. szia!
    Imádtam ezt a részt is, mint a többit, de van egy kérdésem. Hogyan folytatódik a szerelmespár izgalmas története? Persze megértem ha nem mondod el, mert akkor már nem lenne izgalmas, de akkor is tűkön ülve várom a kövit!! :)
    Puszi, Eszti

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok!

    Nagyon szépen köszönöm a komikat és a szavazatokat is! :):)

    Gigi!:)
    Köszi, örülök, hogy tetszett.:)

    Rena!:)
    Köszönöm, örülök hogy tetszett és a ruha szerintem is gyönyörű! :)

    Nikcsi!:)
    Igen, az Őrző nem is annyira szőrös-szívű, mint amilyennek sokszor mutatja magát. :)
    Ne szaladjunk annyira előre… Gyerekek? Kissé korai lenne. :D:D

    Angel!:)
    Én is ezt vártam már nagyon! :P

    Alexa!:)
    Örülök, hogy örülsz. :D:D:D

    Anikó!:)
    Nincs semmi baj, örülök mikor tudsz írni. :)
    Lesznek még izgalmak, az biztos. :)
    Blay… Én is sajnálom őt, de biztos vagyok benne, hogy boldog lesz. :)
    Az Őrző pedig… Hát-hát… ne szaladjunk annyira előre. Majd megtudsz mindent időben, ígérem. :D

    Fancsó!:)
    Köszönöm szépen!!:):):)

    Eszti!:)
    Sajnos jól sejted, nem fogom elárulni. :D Ezt még a bétámnak sem árultam el, pedig vele részletesen át szoktuk beszélni a történetet és a fejezeteket is. :):)
    Kérlek légy türelmemmel, mindent meg fogsz tudni a fejezetekből. :)

    Még egyszer köszönöm szépen mindenkinek!:)

    Puszi,
    ZoeH

    VálaszTörlés